Címkék

Utolsó kommentek

  • elzee: Ma kóstoltam a bort... 19 éves kora ellenére tökéletes állapotban van, talán még mindig nincs a cs... (2022.12.25. 14:32) Éljen, itt a legdrágább vörös!
  • Didier Pénine: @alföldimerlot: If you need personalised Champagne just go to sayitwithchampers.co.uk (2020.06.07. 13:28) Rizlingek az óceánon túlról
  • Szikra Feri: Én most lettem szerelmes a zweigelt-be. Itta már valaki a Balaton-felvidéki Somodi Zsolt Borászat ... (2018.11.27. 11:21) A világ legjobb zweigeltjei
  • gbsz: A lecsós kép forrása nem a linkelt URL, hanem ez: www.gabojsza.hu/2007/07/kedvenc-lecsm.html Kéret... (2017.02.21. 16:44) Mit igyunk a lecsóhoz?
  • ecsabi: @fakanalhos: Aki pedig Angliában él és magyar borra szomjas, az lessen be ide: <a href="http://... (2016.01.31. 16:09) Villányi áttörés
  • Utolsó 20

Alkoholista Twitter

Nincs megjeleníthető elem

Alkoholista a Facebookon

Borismeret

2006.03.15. 06:40 - alföldi merlot

Krémer Mátyás, a Wine Spectator filozoptere (Tokaj áldott nevű propagátora) a legutóbbi Wine Spectator számban egy olyan témába vágta a fejszéjét, ami már alig látszik a fejszenyomoktól, de nem árt tovább aprítani. Nem utolsósorban azért, mert a prózai gyakorlat gyakran kényszerít arra, hogy szemet hunyjunk fölötte. A mélyebb kérdés ebben a formában tört a felszínre: hány palack kell egy bor megértéséhez?

Kramer klasszikus axiómája így hangzik: "Egy bor megismeréséhez legalább 6 palackon át vezet az út". Borértés (Making Sense of Wine) c. könyvében így írt: "Az egyszer kóstolt bor olyan, mint az a szám, amit egyszer hallottunk a rádióban... Az örömben, amit a bor fejlődésének megfigyelése jelent, csak akkor részesülhetünk, ha egy kartonnal raktározunk belőle." Az olvasók az évek folyamán szerették volna Kramer szívét meglágyítani, és lejjebb tolni a küszöböt, de ő egészen mostanáig nem engedett a hatból.

Most azonban megérett a helyzet a korrekcióra. Kramer elmondása szerint az eredeti tétel egy másik korban, más légköri viszonyok között született. Ha valaki mondjuk chardonnay-t akart palackérlelni, akkor még a nyolcvanas években is csupán egyetlen ésszerű választása volt: a fehér burgundi.

A kaliforniai chardonnay még gyermekcipőben járt, és nem is látszott érlelésre alkalmasnak. Hasonló volt a helyzet a cabernet-vel. A kaliforniai cabernet érlelési potenciálja ugyan a kezdetektől látszott, de egyrészt szűkös volt még a mezőny, másrészt az érlelési potenciál ekkor még csak hipotézis volt, tehát, az okos és/vagy takarékos borbarát bordóiba fektetett. Ami a pinot-t illeti, abban nem is volt mit mérlegelni – a mai világméretű pinot-boom, akkor még csírájában is alig létezett. A sauvignon blanc és a syrah egyet jelentett a Loire-völggyel, ill. a Rhone-vidékkel.

Az áttörést a '90-es évek hozták el. Berobbantak az olasz borok. Aztán jöttek az ausztrálok, a chileiek, az új-zélandiak, a dél-afrikaiak, a kaliforniaiak, az oregoniak és washingtoniak i ták dáse. De ami a legfontosabb: jelentősen szűkült a szakadék a krémek krémje és a futottak még kategória között.

Vagyis elérkezett az idő, hogy Kramer új direktívával álljon elő: "Egy bor megismeréséhez 4 palackra van szükségünk" (feltéve, hogy a vásárlás előtt egyszer már kóstoltuk). A négy palack a borélet (vagy még inkább a borértés) négy fázisának felel meg: megerősítés, kétely, méltányolás és megértés.

 

Ha van 4 palackod, akkor egyet bármikor csapra verhetsz. Megkóstolod, és azt mondod: "Frankón választottam. Pompás bor." Ez a megerősítés szakasza.

Aztán valamivel később, amikor már sok hasonló jellegű bort kóstoltál, fölüti fejét a kétely: "Tényleg olyan szép? Jól választottam, vagy elsiettem a dolgot?" Hogy kiderüljön az igazság, újabb palackot bontasz. A négy fázis közül ez a legrázósabb. Közismert tény, hogy van a borok életének egy olyan szakasza, amikor az ifjúság gyümölcsös varázsa már elillant, de még nem alakultak ki az érettség finomabb árnyalatai. Vagy egyszerűen bezárul a bor. Ilyenkor jön az önvád: "Mit láttam én ebben a borban?"

De maradt még két palack. Jól eldugod őket, hogy ne legyenek szem előtt. Mire elszánod magad a harmadik palack bontására, már sok idő telt el. Ilyenkor általában kellemes meglepetésben van részed. Ez a méltányolás szakasza: "Ejha! Ez sokkal szebb, mint amire emlékeztem! Kezd formába lendülni."

Végül elérkezik a negyedik palack ideje. A bor ekkor már az érettség közelében jár. Alig várod, hogy kibontsad, hiszen a legutóbbi találkozás annyira felvillanyozó volt. Ezúttal a barátaidat is meghívod, hogy megosszad velük az élményt. Megkóstolod, és a bor ... nem rossz. Vagy remek. Vagy egyedülálló. Vagy csak olyan, mint volt. (Nem minden bor fejlődik.) De bármilyen legyen is, az előző 3 palackkal már tapasztalatot szereztél. Nélkülük nem juthattál volna el a megértésig. Most már tapasztalt vagy. Láttad a bor életútját. Nem mellesleg, az ízlésed is hosszú utat járt be. A bornak számodra története van: kettőtök közös története.

A barátaid ebből persze kimaradtak. Ők most hallják azt a számot először a rádióban. Te már minden hangját ismered. Ők csak az ízt érzik. Te a bort.

Címkék: szemleszerű wine spectator matt kramer borismeret

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alkoholista.blog.hu/api/trackback/id/tr7612867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lacibor 2006.03.15. 09:19:27

féloff: http://petofinepe.hu/index.php?apps=cikk&d=2006-03-14&r=10&c=498025

cucculika 2006.03.15. 10:11:42

A cuculista "borértő" bírálók és a csinátborok sikere!

tf1 2006.03.15. 10:25:27

A stílus maga az ember

kukac matyi 2006.03.15. 10:32:57

Nagyon jó cikk.

2006.03.15. 10:59:08

ez egy fordítás nem egy cikk.

Sárfehér 2006.03.15. 11:15:02

Ráadásul meglehetősen nyers fordítás. Ez a fehér burgundis mondat is kissé sántít. Lacibor, offolj nyugodtan, e mellett az írás mellett lehet.

Te meg igyál imperiali 2006.03.15. 18:11:24

Gergo 2006.03.15. 19:16:47

az a wine spectatoros cikk fizetos... blah...

talán 2006.03.15. 20:33:24

Krémer Matyi nem ír hülyeséget. Legalább négy palack megkóstolása után mondhatjuk, hogy nagy vonalakban megismertünk egy bort. De még akkor sem teljes mértékben! (Természetesen a 4 palack palack, nem este alatt értendő!) A legbiztosabb az, ha még palackozás előtt megkóstoljuk a bort vagy 6-7-szer, majd közvetlenül palackozás után, majd rá egy hétre, majd egy hónap múlva, aztán havonta legalább egyszer. Mikor forgalomba kerül, akkor is érdemes ránézni minimum havonta egyszer. Na ezek után elmondhatjuk, hogy ismerjük azt az adott bort valamennyire...

ugye? 2006.03.15. 21:06:45

gondolom akartad írni: "a 4 palack nem egy este alatt értendő"!?

Gergonek 2006.03.16. 10:29:56

milyen érzés egy kimoderált, amúgy építőjellegű hozzászólásra válaszolni?

Gergo 2006.03.16. 14:14:50

???? az odaig ok hogy epitojellegu volt a hozzaszolas de en akkor se tudtam azt a cikket elolvasni pedig erdekelt volna... csak ezt osztottam meg e forum olvasoival... azt viszont nem ertem hogy miert lett az a hosszaszolas kimoderalva... hm, a cenzor utjai kifurkeszhetetlenek...

KabarSunyó 2006.03.16. 14:45:18

Mint egy bírálat: Bevillan a pontszám, ami a vásárlási mozanattal paralell, mivel döntéssel jár. Aztán a leírt fázisok, megerősítésért, a kétségért, méltányolásért és végül a megértésért tett pillanatnyi illatolás vagy ízlelés. Jó esetben,ha van ennyi idő.

Gergo csak most csak Neked 2006.03.16. 16:33:44

Why "Best" Fails the Test By Matt Kramer A recent front-page article in The New York Times caught my eye. It reported that many young women at America's elite colleges are not planning on entering the workplace rat race with the I'm-gonna-make-it-the-top ambition expected of Ivy League graduates. Instead, motherhood beckons, buoyed by a belief that there will always be part-time work for graduates of prestige colleges. Maybe so, maybe not. But I was brought up short by this quote from Cynthia Liu, a sophomore at Yale. "My mother's always told me that you can't be the best career woman and the best mother at the same time," she said. "You always have to choose one over the other." I can't speak to the motherhood vs. career conundrum. But I can say this: The idea of "best" is a lie. It's delusive, even destructive. Which brings us to wine. You see, wine today is beset with "best." And we and our wines suffer for it. We have endless taste-offs, pitting dozens of wines against each other in a winner-take-all fashion. Competition is great, you say? Sure it is. But wines are increasingly being seen as competitive with all other wines. I first became aware of this when, years ago, I read a tasting note about a Barbera d'Alba which the taster declared was the finest Barbera he'd ever had. (This was not in Wine Spectator, by the way.) Yet he gave the wine "only" 90 points. So I called and asked how this could be. He replied that he couldn't give a Barbera d'Alba, no matter how great, the same 99 points he might award to a top-vintage Château Margaux. So, yes, scores have contributed to the delusion of "best" by (numerically) treating all wines the same way, an approach which in turn lends itself to a sense that all wines are in competition with all other wines. But the truth is that scores aren't causative. They're reflective. Instead, the cause is cultural—and not just American culture, mind you, it's about consumer culture. Today wine is a marketed commodity. That, in turn, renders it susceptible to the forces of consumerism, which demands declarations of "best"—the best small car on the market, the best vacuum cleaner, etc. I can't tell you the number of magazine and newspaper editors who have asked me to tell readers about the best California Cabernet or the best Champagne. You can imagine how weaselly it sounds to a general-interest editor when you say that there's no such thing as "best." We ourselves get commodified as we are exhorted to achieve our "personal best": to be the best runner we can be, the best golfer, the best manager or the best father or mother. Now, there's nothing wrong with any of these ambitions. But "best" implies a measurable absolutism. It's one thing to seek a "personal best" in a marathon (it's defined strictly by measured time) or a golf game (a final score). But it's quite another to seek the best wine or being the absolute "best" mother. A lot of wine lovers today feel that they've got to have the best. How often have you heard (or read) somebody say that they have nothing in their cellar that didn't score at least 90 points? Or even 95 points! Lurking behind this insistence on "best" is a reluctance—for some a refusal—to allow themselves to be vulnerable to forms of beauty that aren't deemed or celebrated as "best." How many wine lovers allow themselves to be as vulnerable to a great Soave as they might be to, say, a Puligny-Montrachet? (Try the 2004 Soave Classico from Prà.) Or to embrace a wine from a less-than-acclaimed vintage? (Try the 2002 Barbaresco from Produttori del Barbaresco, made with the grapes that normally are reserved for the Produttori's superb single-vineyard bottlings.) Or to wines that are not yet the talk of the town, such as red Loire (try the Saumur-Champigny from Domaine des Roches Neuves) or a serious—no kidding—dry Lambrusco (Corleto from Villa di Corlo or Concerto from Medici Ermete)? Only when we get past the absolutism of "best"—Best for what occasion? Best for what dish? Best for which season?—can we get down to the far more substantive business of being sensible. And of pleasure giving and, yes, pleasure loving. We might even be able to have a career and be a parent too. Imagine that.

Extra ajándék ahol Matt Nyálgeci Skinner is megkapja a magáét, de néhányan magukra ismerhetnek ittho 2006.03.16. 16:38:14

Barbarians at the Cork By Matt Kramer Spurred by the popularity of inexpensive Australian and other New World wines, the drumbeat about making wine less snobbish and more accessible has grown louder in recent years. Actually, there's always been such a movement. You can find books and articles dating back decades that decry the pretension of wine jabber. My favorite is a chapter in American Wines, a 1941 book by Frank Schoonmaker and Tom Marvel. It's titled "Wine Hokum." So let's not imagine that today's trend toward making wine more consumer-friendly is anything new or original. But what has changed—and not for the better—is the attitude, a new kind of "off with their heads" arrogance. Raising the revolutionary banner, today's proselytizers for the "people's wine" spend their time denigrating—indeed seeking to destroy—the painstakingly constructed coral reef of wine appreciation created by wine lovers over decades, even centuries. I'll give you an example. Here's Australian-now-living-in-England sommelier Matt Skinner (of chef Jamie Oliver's restaurant, Fifteen) in the British newspaper The Observer: "If you think of the wine industry as a pie, then the snobs are a tiny slice of it. But they're the slice that f***s it for everyone. Yeah, they've got a bit of a conspiracy to mystify it for everyone, to keep the younger generation out of the club. But fortunately, they're quite old now, so they're literally dying out. "But oh God," he continues, "I'd always rather serve a table of women than men. Men—your average Friday lunchtime table of w**kers—don't want to listen, they're competitive with me and they want to get one up on each other by pretending they know the most about wine when blatantly they don't ... Tossers." Here's a young sommelier, described as "twenty-something" by the Observer, who has decided that his male clients don't know anywhere near as much as he—"they're competitive with me"—and even worse, they're "tossers." (Off with their heads!) Then along comes Richard Branson, the billionaire entrepreneur and owner of Virgin Atlantic Airways. He's decided to enter the wine business here in the United States. What's Branson's angle? He's offering a label called Virgin Vines along with the motto, "Unscrew it, let's do it." So far, so hip. Then comes the skewer: "Wine, like life, is meant to be enjoyed," he says. "All the pomp and ceremony currently associated with wine just gets in the way of enjoying it." How easy it is to pretend that in order to save the village you first have to destroy it. Everything that once existed about wine is worse than worthless: It must be eliminated in the name of wine democratization. It's a conspiracy to mystify it for everyone, you see. And anybody who might believe, or even suggest, that there's merit to the old ways is a snob. This is a new kind of wine barbarism. It's nihilistically premised on author Gore Vidal's immortal line, "It's not enough to succeed. Others must fail." What was once an enduring wine beauty is now under siege. And what are these paragons of wine populism putting in its place? Nothing. Absolutely nothing. It's so easy to decry wine pretension and pomposity. Yet the irony of this—the very vacuity of it—is that there's so little of that arrogance left today. The old tuxedo-clad wine waiter with the leather apron and the ridiculous silver tastevin hanging from his neck is not only a dog that won't hunt, it's a dog that's been dead for years. Nonetheless, a denigration of thoughtful, carefully considered wine appreciation is growing. Those who take wine seriously, who care about fine wine served well and lovingly, are increasingly seen as the enemies of wine populism. I wonder how much Branson would enjoy his wine if he went to a restaurant and the sommelier first did a little air guitar with his bottle and said, "OK, let's unscrew it. Let's do it!" I rather doubt that he'd clap his hands with delight. Much of the beauty of wine today comes from the insight and care of those who preceded us. Not just in its service, but also in the creation of wines that are far more than mere brands with feel-good slogans. Portraying these wine lovers as doddering fools who have prevented the world from enjoying wine is today's new Clockwork Orange wine hipness.

Gergo 2006.03.16. 18:00:22

thanks. you are the best! :)

télapó 2006.03.16. 23:10:21

you're welcome.

gardonyim 2006.03.20. 13:02:17

Ez a második bekopizott cikk különösen érdekes és megszívlelendő. Hálás köszönet érte.

télapó 2006.03.20. 19:28:40

"adni mindig jobb, mint kapni" ezt egy örömlánytól hallottam :)
süti beállítások módosítása